Summerhill

-20%
Lagerbestand: Vorhanden
Summerhill
Summerhill
Summerhill
Summerhill
Summerhill
Summerhill
Summerhill
Summerhill

A pedagógia csendes forradalma

Gyerekek és szüleik, iskolák és tanárok, szabadság és kényszer. A. S. Neill korunk egyik legkiválóbb pedagógusa. Könyve és humora hozzásegít ahhoz, hogy megértsük gyerekeinket – a kicsit és a nagyot egyaránt.

Neill forradalmi pedagógiai elvei – ellentétben a tekintélyelvű nevelési módszerekkel – a gyermeknek annyi szabadságot adnak, amennyi csak lehetséges. A szabad, önmagát szabályozó gyermek szabad akaratából tanul és cselekszik, ami boldogabb és gyermekibb életet tesz lehetővé, később pedig kiegyensúlyozottabb, neurózisoktól mentes felnőttkort.
"Ez a könyv azoknak a szemelvényeknek a gyűjteménye, amelyeket amerikai kiadóm, Harold Hart válogatott ki négy korábbi könyvemből. – A Summerhill ma gyakorlatilag ugyanolyan, mint 1921-ben volt, amikor megalapítottuk. Közös diák-tanár önkormányzat működik, a növendékek szabadon eldönthetik, hogy részt vesznek-e az órákon vagy sem, jogukban áll tanulás helyett játszani napokon, heteken, ha kell, akár éveken át, nem részesülnek semmiféle - sem vallási, sem erkölcsi, sem politikai - kioktatásban, és senki nem próbálja átalakítani a jellemüket."

Summerhill iskola több mint nyolcvan éve áll fenn. Az iskola annak idején kísérleti iskolának indult. Diákjai problémás gyerekek voltak, tolvajok, rongálók, erőszakos fiúk és lányok. A gyerekek az iskolában meggyógyultak, és mint Neill írja, rá kellett jönnie, hogy nem az analízissel gyógyította meg őket, mivel azok is meggyógyultak akik nem voltak hajlandók részt venni az analítikai foglalkozásokon. A szabadság bírt gyógyító erővel. A Summerhill iskola ma bemutató iskola: bizonyíték arra, hogy a szabadság nem pusztán egy utópia.

A. S. Neill
394
210 X 134
kétezeregy kiadó
2 950 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 360 Ft
Zu den Favoriten
Empfehlen
Drucken
Artikel vergleichen
Fragen zum Artikel
Mengenrabatt
Ähnliche Artikel
Daten
Bewertungen
Mengenrabatt
[ [ [
Menge Rabatt Artikelpreis
1 db oder mehr weniger als 5 db - 2 360 Ft/db
5 db oder mehr weniger als 10 db 295 Ft/db 2 065 Ft/db
10 db oder mehr   590 Ft/db 1 770 Ft/db
Ähnliche Artikel
Daten
Bindung
kemény
Lagerbestand
Vorhanden
Bewertungen
paylike_hu