A dagasztó gép

A dagasztó gép
A dagasztó gép
A dagasztó gép
A dagasztó gép

A házi dagasztógépek királynője Franciaországból, Elzászból.

Praktikusságban verhetetlen: tartálya tágas, akár nyolc kg tésztát is meg tudunk vele dagasztani, ami a félprofi dagasztógépek közé emeli.

 

Sőt mi több, nem csak dagasztani tudunk, hanem a tágas, 18 literes tartálynak köszönhetően, a tésztánk a kelés idejére is a tartályban maradhat.

Ha pedig éppen nem használjuk, a motort befelé fordítjuk, és mint egy fazekat, betesszük a szekrénybe. Ezáltal lényegesen kisebb helyet foglal el, mint a hasonló teljesítményű dagasztógépek.

 

Ha kenyerünket mi magunk sütjük, akkor legalább három kenyeret érdemes alkalmanként megsütnünk, hiszen annyi kenyérsütő-forma fér el egymás mellett a sütőben.

Három kenyér már pedig 3–4 kg tésztát jelent. Ez a mennyiség pedig kényelmesen elfér az Elsässer dagasztógépben.

 

Mi teszi különlegessé az Elsässer dagasztógépet?

 

– 8 kg tészta dagasztására alkalmas rozsdamentes acéltartály.

– A tartály befogadóképessége 17 liter, ezért a tészta a kelesztés ideje alatt is a tartályban maradhat.

– Nehezen dagasztható kenyértészta, pizzatészta, és teljes őrlésű lisztből készült tészta dagasztására egyaránt alkalmas.

– A lassú, 48 fordulat/perc fordulatszámú motor biztosítja az egyenletes dagasztást.

– Szinte elnyűhetetlen: erős ipari motor és túlterhelés elleni védelem biztosítja a tartósságát.

– Az acéltartályról könnyen leválik a tészta, így könnyen tisztán-tartható.

– A dagasztókar könnyen leszerelhető, a dagasztógép könnyen szét- és összeszerelhető, ezáltal egyszerű használat.

– A két félhold alakú fedő segítségével fazékként is használható, amelyben zsiradék nélkül tudunk párolni (indukciós tűzhelyeken nem használható).

– A befelé fordítható motorrésznek köszönhetően helytakarékosan tudjuk tárolni.

 

A Elsässer dagasztógépet elő kell rendelni, és a megrendeléstől számított körülbelül két héten belül tudjuk szállítani.

 

 

Jótállás (év):
1
395 000 Ft
db
db
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Kérdés a termékről
Vélemények
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Paylike